Botrányhősnő
2007.01.20. 15:32
Kelemen Anna a rendezvényszervezők, riporterek és újságírók mumusává vált, sehová nem ér ugyanis oda időben, vagy egyszerűen el sem megy.
Egy hely azonban van, ahol biztos megjelenik időben, sőt időpontja előtt, ez a kozmetika. Itt árulta el nekünk először titkát, mi befolyásolja őt abban, hogy kinek a meghívását, felkérést fogadja el és kiét nem.
- Én egy nagyon toleráns, készséges lány vagyok, ha ki tudom magam aludni. Ez az alapvető feltétele a vicces és humoros Annának - árulja el a szépség.
Persze ez egy esetben nem igaz. Kelemenék kicsi lánya ugyanis motiválható, ugye eszükbe sem jutott eddig, hogy mivel.
- Nekem nagyon fontos a pénz és a hírnév, talán ebben a sorrendben. Ez a kettő nekem együtt úgy gondolom jár.
És jár neki a maximális figyelem és kényeztetés is. Annácska most váltott kozmetikust azután, hogy az előző helyen nem fizetette ki kezelését, állítólag elfelejtette, erről azonban nem akart beszélni.
- Itt mindig itt vagyok, mert szeretem, ha velem foglalkoznak, körülöttem vannak. Úgy érzem, én vagyok a központban, közben lehet, hogy nem így van, de szeretem, ha körülugrálnak az emberek.
A lány sok mindent szeret: egyebek mellett várakoztatni igen, várakozni viszont nem. Így történt ez akkor is, amikor Kiszel Tündét akarta mikrofonvégre kapni.
Fábryt pedig ő várakoztatta meg. A showman két hétig izgult azon, megérkezik-e Annuska.
A lánynak tehát az idővel és az időpontokkal komoly problémái vannak, amit ő is tud, ennek ellenére határidőnaplóról hallani sem akar.
- Általában a telefonomba írom be a fontosabb elintéznivalókat. Szóval semmit. Valamit beírok, valamit nem. Igen, amit nem, az az, ahová nem érkezem meg.
Hát ugye ezek az elfogalalságok: fodrász, műkörmös, kozmetika, fotózások, partik, nem is csoda, hogy feledékeny a lány. A tapasztalt és sok mindent átélt szőkeség talán arról még nem hallott, hogy kinek nincs esze, legyen notesze.
|